Sziget: nyitott, szűz szemmel
Ez egy ritka vendégposzt. A szerző az Egyesült Államokból érkezett, soha nem járt még a szigeten. Éppen ezért személyes, és a Cityweekenden megszokott posztoktól eltérő. Fogadjátok jó szívvel.
Hét évvel ezelőtt hallotam először a Szigetről. Egy páran azt mondták hogy, ki ne hagyd, míg többen inkább azt, hogy gázos, nagy a tömeg, mindig szakad az eső.. Saját véleményt akartam alakítani eről a világhíres zenei fesztiválrol. Végülis, nem félek a sártol. És jó társasággal szeretek bulizni. Plusz, ha már Amszterdamtol Izraelig elért a híre, akkor lehet benne valami. A többi hátizsákos turista, akikel együtt utaztam Spanyolországban, a hónap elején erröl beszéltek a hostelekben. Az én mottóm: mindent ki kell probálni, legalább egyszer! És hét év után, végre meg volt rá az alkalom. Pont itt vagyok Budapesten - időben. Helyesebben, meghoszabítottam a jegyemet (egy egész hónappal), hogy maradhasak. Ha már itt tartottam, meg kellet vennem a heti jegyet. Hát nem? 5 nap non-stop Sziget. Mast nem mondhatok rá csak annyit: ne hagyd ki, igazán egy kellemes csalódás!
Élmények:
· Prince – “Purple Rain” számtól libabőrös lettem. Íronikus hogy nem eset az eső. Pedig a felhők mást igértek mielőtt Prince felvidámítota volna őket.
Interpol – Ha csak egy napot választottam volna, ez lett volna az. Alternativ zenét imádom, és jobb műsort adtak elő, mint amire számítottam.
Chemical Brothers – Nem hagytam ki egy lepést sem az ütemben. Persze a két feles Absinthe is belesegítet.
The Prodigy – Szenzációs! Tomboltam egy óran keresztül.
Kate Nash – Tündér és játékos volt a tömeggel. Egy verset “fucking” választékosan olvasott-énekelt el. Lehet hogy egy pár lánynak leeset a tantusz. Lehet, nekem is.
· Amsterdam Klezmer Band – Roma sátorban a lábaim meg nem álltak.
· Gotan Project – Világjó világzene.
· Peter Bjorn & John – “Young folks” számnal mindenki fütyült. Én pedig mosolyogtam is.
· 30 Seconds to Mars – A Jared Leto énekelt egy dalt az Amy Winehouse emlékére. Megható volt.
· Zombie Nation – Belemerültem az ütemben, és majdnem zombivá valtám.
· Kid Cudi – A “Day ‘n Night” száma jellemző a Szigetre. Legközelebb, ha hallom ezt a slágert, biztos hogy visszajönnek a szigetes emlékek.
Nem vitas, tényleg sokan vannak kint. Mint egy darázsfészek, úgy zümmög a Sziget már a Filatorigát HÉV-megállónál. Tele élettel és hangszerrel. Nem csoda, hogy a zene-tánc-zene-tánc forgatagába belefeledkeztem öt napon át, nem ritkán hajnalig. Igaz, ilyen jót soha sem mulattam.
Köszi Sziget, örülök hogy hét év után végre talákoztunk!
Emese Simm
